1979-ben a fóti labdarúgó-csapat nevében és működtetésében is változás áll be: a termelőszövetkezeten belül működő Fót-Épker vezérigazgatójának, Gránitz Ferencnek a kezdeményezésére - majd évekig az elnöksége alatt - a téesz átveszi az egyesület működtetését. Kisebb aranykor veszi kezdetét: focistáinkat Budai II. László, az Aranycsapat egykori jobbszélsője edzi, segítője Menczel Iván, 1968 olimpiai bajnoka, a Fóti TSZ SE névre átkeresztelt gárda pedig rögtön megnyeri a járási bajnokságot és a Szentendre elleni sikeres osztályozó után visszakerül a megyei I. osztályba. A Salgótarjánnal az NB I-et is megjárt kapus, Magyar Lajos, valamint Bedőcs József, Bódis László, Sipos Sándor, Spacsek János és Takács Károly alkotta gerincre épülő csapathoz egy év múlva csatlakozik Becsei József, az MTK egykori ördöngös csatára, s mindeközben a legalsóbb osztályban vitézkedő második gárda szintén bajnokságot nyer.

Ekkor zajlik a nézőtér- és öltözőkorszerűsítéssel járó pályafelújítás is, így viszont a szép eredmények ellenére csak fővárosi „albérleteiben” (vagy a használaton kívüli kisalagi pályán) láthatják szurkolóink sikeres csapataikat. A későbbiekben cserélődnek a nevek: az egyesület élén előbb Bencsik Józsefet találjuk, majd visszatér Pektor József, az edzői posztot Jeszenszki István veszi át, a gárdához 1984-ben csatlakozó és 13 évig itt játszó Varga István pedig a fóti labdarúgás legendájává emelkedik: minden szezonjában tíz találat fölött „termel” és három gólkirályi címet szerez (1987-ben 20, ’88-ban 21, ’91-ben pedig 26 góllal). A ’80-as években kétszer is 6. helyen záró csapat további meghatározó játékosa Misnyovszki Tamás, Mózes Imre, Kökény Tibor, dr. Bíró Endre, Mayer László, Szkala Sándor és a kapus Gerdán János, de két évig fóti mezt visel a tragikus sorsú Roller János is, akiről tavaly decemberben emlékeztünk meg. 1989-ben a politikai változások a finanszírozásban is tükröződnek, ám Balogh Sándor zöldség-nagykereskedő beszállása és mind fokozottabb - előbb szakosztályvezetői, majd elnöki poszttal járó - szerepvállalása biztosítja az ismét Fóti SE névre hallgató csapat működését.

A rendszerváltozás idejéből a fóti drukkerek Papp Sándor, Szilágyi Imre, Bursi Gábor és Ladjánszki János játékára gondolhatnak vissza jó szívvel; az újak és régiek optimális elegyét adó alakulat Takács Zoltán keze alatt 1990-ben a 4. helyen, egy év múlva pedig ezüstérmesként zár - csak egy pont hiányzik az NB III-as feljutáshoz! A világ dicsősége azonban gyorsan múlik Fóton is: többen távoznak, s a fiatalok nehezen épülnek be - az egykori ferencvárosi Németh Miklós irányította csapat közepes idényt fut, egy évvel később Szigeti Károly keze alatt pedig már kiesik az FSE. Két szezon kell a visszajutáshoz, a kispadon immár az Újpest és a magyar labdarúgás egykori fényes csillagával, Bene Ferenccel. Bene ekkoriban az atlantai játékokra eljutó olimpiai csapatnak is a pályaedzője, és 1995-ben a megyei II. osztályú bajnokcsapat jutalma az ötkarikás alakulat vendégeskedése (a nagy közönségsikert hozó találkozó 0-7-es eredménnyel zárul).

Ebben az évben utánpótlás-válogatott mérkőzést is rendeznek a fóti sporttelepen: a magyarok 16 éves csapata 2-0-ra győzi le Svédországot. A következő két idényben ismét nagy neveket találunk a kispadon: Várhidi Pált, aki elődjéhez - egyben volt játékosához - hasonlóan szintén nem itt kerül először közelebbi kapcsolatba a lila-fehér színösszetétellel, majd a ’60-as évek Vasasának meghatározó labdarúgóját, Mathesz Imrét (a csapat mindkettejükkel az élboly üldözői között végez).

1997 legnagyobb helyi focigáláján csurig telnek a lelátók: az újpesti öregfiúk településünkön fogadják és győzik le 13-3-ra a Real Madrid néven felálló spanyol veterán-vegyescsapatot. Néhány nevet emeljünk még ki ebből az érából: Henzel Lajos másfél évtizeden át edzi a fiatalokat, az ifjúságiakkal a ’90-es évek elején három bajnoki címet nyer, míg serdülőcsapatai kis túlzással örökös aranyérmesek. A csapat szakosztályvezetői posztját 1979-től 1992-ig Richter János látja el, intézőként a korszakokat átívelő - a ’60-as évek végétől kis híján negyven évig (!) a fóti labdarúgást szolgáló - Fáb Sándor dolgozik, 1993-tól már Ragó Sándor segítségével, míg a gondnoki és szertárosi feladatokat a Dobos-házaspár (több generációnak is: Józsi bácsi és Terike néni) látja el a ’80-as évektől. De térjünk vissza a „szép zöld gyepre”.

Az évezred utolsó éveit két ezüstérem és egy remek fóti csapat színesíti, az NB III-as feljutás azonban - 1998-ban 105 (!) gólt lőve, ám a rangadókat elbukva, ’99-ben pedig csupán egy vereséggel, de sok pontot elhullajtva - újra meghiúsul. Kovalik János, Csuka Gergely, Galántai Zsolt, Kokavecz István, Juhász Csaba, illetve edzőként egykori remek csatárunk, Papp Sándor, majd Mezei Miklós neve fémjelzi ezeket az esztendőket, de a két újpesti veterán, Tóth József és Sarlós András, míg utóbb a Vasas volt kongói válogatott csatára, Claude is Fóton köt ki, a kapuban pedig Nagy Ernő és Rózsás János alakját idézhetjük fel.1999 nyarán aztán nagy változás történik: a pályán elmaradt nagyobb sikerek dacára az NB-s korszak következik.